2008. július 30., szerda

Házak

...és még mindig nem bírtam magammal, a pocak tetején elkészült ez is...

Ovis jelek



Izomláz elmúlt, a baba még bennem, ezért jött a következő, az oviba egy kis ajándék.
A mintákat mindenféle mintagyűjteményből szedegetem össze, amit kicsit átvariáltam, hogy a mérete egyforma legyen.
Vannak benne olyanpok is amiket én terveztem meg kockáspapíron. Pl.: szánkó, hajó, gomba, labda, esernyő, kifli, hal, perec, lánc, autó.

Utóirat: (2012.09.01.)
Eddigi legnépszerűbb bejegyzésem lett ebben a blogban a kis keresztszemes mintás:))
Köszönöm a megkereséseket az ügyben, hogy tetszenek a minták, de sajnos nem tudom már ezeket elküldeni nektek, mert amiket rajzoltam azokat már nem találom, amiket könyvből néztem ki, azokat meg alaposan átvariáltam. Akkor erre nem gondoltam, hogy eltegyem. Viszont van egy nagyon jó könyv, amit érdemes beszerezni, Praktika könyvek sorozatból a 101 hétvégi keresztszemes ötlet című könyvet.  Ebből merítettem ötletet. De nagyon egyszerű a menete is a tervezésnek. Végy egy kockás füzetlapot. Kb tenyérnyi nagyságban rajzolj meg egy ábrát, színezd ki pár színnel és már olvasható (leszámolható) is a dolog aida vászonra nézve. Kb 10 perc az egész. Bátran, bátran!!!!

Macik

Miután a virág jól sikerült, az izomlázat meg muszáj volt valahogy megszüntetni, ezért jöttek a medvék sorban. Fórumokon olvastam, hogy a hátlapnak is szépnek kell lenni, na azon van mit javítani, mert az egy káosz:) de őszintén, kit érdekel? nem nézegetjük a hátlapot sosem.





2008. július 29., kedd

Öltögetés


Mikor pocakos voltam, a végefelé már jobban esett a kanapén dögleni, akkor rákaptam a keresztszemes örületre. Aki béna annak is nagy sikerélményt szerez, nagyon tudom ajánlani.
Legelső tanulóminta. Készen vettem, minden anyag benne volt, pár óra alatt befejeztem, az ujjaim meg izomlázasak lettek:))

2008. július 28., hétfő

Elefáni

Boti ma új játéknak örülhetett, elkészült az elefánt csörgő. A csörgő rész két szembefordított és celluxozott műanyag palack kupakja, benne egy szem golyó. Ezt tömtem a hasába, egy kis vatelinnel. A képek sorrendjét rakja mindenki össze maga:))))
















2008. július 24., csütörtök

Patchwork

Maradtak diribdarab anyagaim, ezért lett belőle egy újabb neszeszer, a profik most biztos elszörnyülködnének rajta, mert nagyon csálé lett:)))

Új könyveim:)

Megvettem a praktika könyvek közül a barátságos otthont és a keresztszemes kiadványt. Megint kedvet kaptam varrni és öltögetni. Annyi, de annyi tervem van.
Egyik
Másik
ja, és Juditka olyan ügyes volt, hogy olcsóbban hozzájutott a vaterán, már ez önmagában öröm:)

Mikrósüti


A varrási láz most alábbhagyott, főleg amikor nadrágot kell felhajtani, a muszáj dolgokat is meg kell csinálni, sajnos. Hihihi, de van mivel megjutalmazzam magam, egy kis bögrében sült sütivel. :)
Itt van a tuti recept

Hordozás, Mei tai próbadarab.


Botit nagyon szeretem hordozni, erre találtam egy szuper alkalmatosságot. Nagyon praktikus, és kényelmes más kengurukhoz képest.
Külföldön ennek már nagy kultúrája van, itthon is terjeszteni fogom, ill. már az utcán garázdálkodtam benne.
Gyönyörű mintával lehet kapni, méregdrágán, ezért gondoltam megvarrom magam.
Nem volt olyan könnyű, mint hittem. Nem is lett a legszebb, ez egy próbadarab. Itt ott ferde a varrás, a lényeg a jó méret kitalálása, a technikai dolgok kipróbálása.
Kinéztem szép kord anyagot, a test anyagát még keresem.

Első kenyérsütés




Kislakásunkba nem fér el kenyérsütő, de egy lábas igen. Aki ezt a receptet feltalálta az csókoltatik. Jó ropogós a héja. Nem kell dagasztani. Keleszteni viszont kell, na ekkor általában szundizunk Botival.
Recept:
75 dkg liszt, 1 evk/cs szár. élesztő, 2,5 tk só, 500 ml meleg víz, 100 ml tej, 1 ek méz.
Szárazakat, majd folyékonyakat összedolgozzuk, 1,5 óra pihi.
Tésztát áthajtogatni, fél óra pihi megint. 250 fokon lábast melegíteni. Majd hajtással lefele zutty a lábasba, és 20 perc fedővel, 25 perc fedő nélküli sütés.
Forrás: Mókica

2008. július 9., szerda

Újabb neszeszer



A napokban sokat nézelődtem külföldi oldalakon, és megtetszett ez a kis szütyő forma. (patchworkpottery)
A díszítésen sokat agyaltam, ill. nehéz volt a lomjaim között találni szép anyagokat.
Nem tudom meddig tart ez a varró hullám, de most van rá energiám.





2008. július 8., kedd

Kislányka

Kedves kis mintát találtam tegnap, gondoltam elkészítem én is. Nagyon elszoktam a kézi varrogatástól, és ennél a babánál szinte 90 %-ban öltögetni kell. 8 cm az egész. Élvezetes ez is, sok-sok türelem kérdése. Kint a teraszon mellettem játszott Boti, addig elkészült a haj, sapi, táska. Előző este pedig a test. Van belőle fiúcska minta is, hamarosan elkészül az is. Ha lenne egy lányom, ennek most nagyon örülne.

2008. július 6., vasárnap

Dekopázsolt dobozka


Karácsonyi ajándék volt tavalyelőtt.
Kínai boltos fadoboz, dekopázsolva. Az ajándékozott gyermekének képe (ami titokban készült anya tudta nélkül) került bele, ami nagy meglepi lett:)


Nyári sapka


Jucu mintája alapján egy óra alatt megvartam a "Boti sapit":)
Nagyon praktikus, mert árnyékolja a gyerek arcát, nyakát, és vékony!!! Itt fontos volt a fércelés....eléggé úúútálatos dolog, de hasznos.....
Először nagy lett, majd kicsinyítettem a mintáját. Ha már elég ügyes leszek, akkor felteszem a szabásmintát is.
Fércelés: sajna egyre jobban rájövök, hogy megéri az előzetes babramunka. Hajlamos vagyok kapkodni, gyorsan kész akarok lenni, már aznap, mert hát a végeredményre nagyon kíváncsi vagyok mindig.

Táska



A babakocsira már régóta szerettem volna valami marha nagy táskát. Vállon is jól kell mutasson, de a karfára is illő legyen. Ez lett a végeredmény. Strandtáska jellege van, dekoranyag, szivacs, bélésselyem szendvicsből áll. A vállpántot legközelebb vastagabb, több réteg anyagból fogom varrni. Az anyag egy nem használatos ágynemű:)

Babatakarók Botinak


Pocakosan ezekkel a vicces takarókkal szédítettem a rokonokat ismerősöket. Ez is a nyagyon egyszerű kategóriába sorolandó.
Polar anyagból készültek a takarók, a rávarrt betűk is abból vannak.

Neszeszer



Szeretek varrni, főleg az egyszerű és gyors dolgokat, mostanában értékelem a gyorsaságot is. Pici baba mellett( hja, kérem már nem is olyan pici:) ez a Kicsikató féle neszeszar nagy sikerélmény.
Tettem bele bélés-szivacsot, kihagyható lett volna mert az anyag is elég vastag magában.

Mozaik tálca



Ajándékba készült a kolléganőmnek. Kreativhobbys dolgokból van összekalapálva, csempézve. A csempézés után fugával van kitöltve, aki ilyet készít valamikor, akkor figyeljen oda, hogy nagyon kevés fúgázó anyag kell, mert a felesleget le kell törölni úgy is, ne vesszen kárba sok.

2008. július 5., szombat

Zip-tatyó




Nemrég jártam a Szépművészeti múzeumban kultúrát inni. A shopban pedig lementem hídba amikor zipes táskákat láttam meg. Fél órát elszöszöltem, míg rájöttem hogyan készültek, persze hazaérve elfelejtettem. Nagyon örültem amikor a neten rátaláltam megint, és Kdatta ötlete alapján én is elkészítettem saját kis bizbaz tartómat. Baba séta alatt a parkban összeférceltem, majd itthon összevarrtam. Kétféle színű és ugyanúgy összevarrt zárból áll, kis fogantyúval.

Tűzzománc









Lampart üzemében lehetőségem nyílt kipróbálni a tűzzománcot. Hatalmas élmény volt, 5 napig egész nap csak ezzel kisérletezgettem. A hab a tortán, hogy képzőművészek társaságában randalirozhattam!!!! Miközben maszatoltam, folyamatosan lestem el a technikákat. Nos ez lett a végeredmény.

Teatasakok új élete




Kezdem az őskövület tárgyaimmal. Pár éve nagy őrület volt gyűjteni és hajtogatni a teatasakos papírokat, össze is jött pár ezer darab, ami nemrég a kukában landolt, mert néhány dolgot gyártottam belőle, aztán csak gyűlt, gyűlt. Nagyon szerettem.
Most is használom őket. A dobozka alapja még anno nyolcadikos koromból a technikaóra emléke. A másik naptártartó hátulról nézve.

2008. július 4., péntek

...kezdődik valami...

Sok-sok érdekes, szép blog olvasgatása után, én is elhatároztam, hogy elkészítem saját örömködő oldalam.
Amikor elkap a hév, akkor kreatívkodok egy kicsit a magam örömére és elkészül egy-két ezazamaz.
Eddig dugdostam őket, most kitálalok....:)