2009. május 30., szombat

Színes tarkaság

Megelőzöm a kérdéseteket, hogy mégis mikor van ezekre időm. Nos, nagyik, papi, dédi segítségével. Szerencsés vagyok, itt laknak egy köpésre. Összetartóak vagyunk, kölcsönösen segítünk egymásnak. Dédi reggelente átjön hétköznap és akkor játszik Botival egy órácskát. Mamák viszik, sétálnak vele, jönnek mennek. Szóval nagy segítségek, én pedig feltöltődöm ilyenkor.
Fekete nekem általában komor, de ezek a virágok feldobják.
Egy páciens küldte az akciós képet:))) Kedves ismerősöm is egyben, anno 5 éve együtt tervezgettük a gyerekeket, vártuk a gólyát, ők sikeresebben, mert a 3 gyerkőcöt simán összedobták, nekünk egy lett, úgy hogy bele kell húznunk:)))
Itt pedig egy igazi naaagy fiú, Erdélybe is került a hordozóimból:)))) Itt látszik, hogy tizen kilo felett is remekül lehet bírni. Amúgy picuroknál az alsó korhatár 3-4 hónapos kor, amikor már olyan kis dundusok, tartják magukat ügyesen. Én Boti 5 hónapos korában találkoztam a mei tai-al egy babásfórumon.
Most kicsit variáltam a mintán, nem sokat igaz:)) De olyan nehezen szakadok el egy-egy mintától.
És a címke....:)
Ez a kedvenc ikeás anyagom, ebből egy csekk ill. ficni-fecni tároló készült.
A végére hagytam a nagy falatot. Egy háti oldaltáskát. Tépőzáras vállpánttal. Na ez igazán izzasztó volt, készítés közben többször feladtam. Aztán csak összeállt, a bélésen még filóznom kell, hogy is kéne megoldani jobban. Most úgy érzem ez az egy elég belőle, még tanulnom kell, hogyan is kell profibban megoldani. Egy már meglévő táskáról vettem le a szabásmintát. Fontos volt az íves rész formája a pántoknál, nem egyenes, hanem kifliforma mindkét része.

2009. május 29., péntek

Anyagok

Itt vannak az anyagok. A kedvencem balról a második, az elipszis minta, és a középső halvány lila. Van benne batikolt. A 3 sárgással nem tudok most mit kezdeni, azok nem vonzzanak, most..még:)
Szóval ezt az adagot sikerült kiválasztania a rokonomnak. Érdekes volt így hozatni,olyan emberrel, aki nem varr egyáltalán. Meglepi volt. Most ez a mennyiség elég egy darabig, és a következő alkalommal megpróbálok rendelni online magam. Joann.com tól vették, a csomagolásból kiderült. Gyorsan itthon meg is néztem a neten a választékot, az enyémeket nem találtam meg a honlapjukon, de találtam egyéb más csemegét:)

2009. május 28., csütörtök

Aktuális kedvencek

Jó kis móka volt ezeket a színeket összerakni, a zöldből már fogytán vagyok(és nem lehet kapni), pedig imádom, szinte mindenhez illik, nem úgy némelyik zöldem.


Ilyen címkés bigyókát biztosan sok helyen láttatok, állítólag el lehet vele matatni jó sokáig:))
Ajándékba készítettem, a baba nevét középre hímzőcérnával rávarrtam, azt most csak képzeljétek oda, nincs fotóm róla, később jutott eszembe az ötlet.
Apropó címke: gyártottam párat a gépemmel, mostantól már van nekem is címkém:) kép később:)
És még valami: vettem anyagokat, 43szor53cm-es darabokat Amerikából, egy kedves rokon hozta haza. Kértem, hogy vegyen vagány színes darabokat, rábíztam a választást....sokkal jobbakat kaptam, mint gondoltam. 1,50 dollár volt egy ilyen darab.

2009. május 24., vasárnap

Óra



Jópofa órákat találtam, nézzétek meg! Allen designs boltjában

2009. május 17., vasárnap

Mazsolának



Készen van Mazsola Zsófiék hordozója:) Cserebere biznisz volt, én meg egy csomó szépséges keresztszemes alkotást kapok:)

2009. május 16., szombat

WAMP

Voltam ma a sokat emlegetett ill. sok tervező-kreatív csajszi blogjában olvasható rendezvényen. Nagyon sok érdekes dolgot láttam, vásároltam is pár ékszert, a mostanában kedvenc színemből , lilából. Kisded kifáradt piszkosul, 3 órája húzza a lóbőrt, amúgy nem szokott csak 1-2 órát délután.
Volt egy babahordozó is, egy karikás sling, farmer anyagból, színesen, szépen mutatott. Azt tudom, hogy a készítő meskás, majd most megyek jobban megnézem magamnak:)))
Vadjutkát is volt szerencsém megismerni, nagyon kedves, jó humorú lány, nagyon szimpi volt.

2009. május 12., kedd

Pár dolog:)

Hordozáshoz oldaltáska, felül cipzáros. Pipacs, igaz nem piros, de talán jól mutat, engem általában nem zavar, ha nem valós színekben vannak a minták, egy lila katicát ugyanúgy el tudnék képzelni.


MazsolaZsófiék MT-ja készül, a minta nem ez lesz:) Alakul alakul:) Kedvencem az alapszín, ami egy nagyon finom krém alapon fehér virágok, nagyon elegantos lesz:))



Szintén oldaltáska egy már meglévő MT -hez passzintva(színben)



Emma babának:) Ihlet innen van. Imádom ezeket az illusztrációkat.




Barna-rozsdabarna táska virágokkal. Itt jegyezném meg, hogy a pöttyös anyag az új adag anyaghalomból van, ami nemrég érkezett a Cserhegyi méteráruhoz( link jobb oldalt).




És desszertnek egy kis házikós névtábla.

Jó passzban vagyok, sok minden készült a napokban:)

2009. május 8., péntek

Katicás


Most egy nyári MT-t kértek. Fekete és piros, ez volt a kikötés, és ha lehet semmi zöld. Gondoltam, akkor tegyünk még hozzá meleg színeket, narancsot és sárgát is. Egyeztetés, oké. Szeretek a pöttyökkel, körökkel variálni, most virágok és katica lett néhányból.
A kapucni újítás. Feltekerhető, mert van aki nem szereti amikor lóg a két kötöző. Ezt úgy oldottam meg, hogy a kapucnit és a gomboló fedlapot együtt varrtam bele a bodyba. Egy gombbal záródik.

2009. május 1., péntek

Angol ház

Ez most egy másik fajta házikós névtábla. Angliában élő magyar párnak készült. A képen a Pisa-i ferdetorony mása:DD azóta javítva van, kikalapáltam az oldalát:))
A motor és a virág a kedvteléshez kapcsolódik, a többi rám volt bízva.
Most gondoltam kipróbálok egy másik fajta házikót. Angolszász házakra jellemző a keskeny épületek egymás melletti sorakozása, a lépcső, alatta pince, kovácsoltvas korláttal (ez kimaradt mert akkor a motort hova teszem. Az osztott ablakok, függöny alig. Az eredeti terv egy mediterrán házikó annak van kis napernyője, ez át lett alakítva angolosra. Színek: van mindenféle, de a jellemző a téglával kirakott Viktóriánus, fehér, szürke. De az olyan komor lett volna, így inkább barackra vakoltam.