2013. november 30., szombat

Karácsonyfa minta

Holnapi nappal itthon, nálunk elkezdődik a karácsonyi készülődés. Adventi koszorúnk még nincsen. Mivel mai nap a pihenésé, több hete nincs hétvége nincs pihenő napom, ezért ma csak az ötleteket bogarászom.
A gyerekekkel szoktunk képeslapokat barkácsolni, vagy egyszerű dolgokat varrni.
Nekik ezt a fenyőt mutatom majd meg. Pár öltés elég, mindegyik részhez. A vasalás sem szükséges, csak kihajtva kicsit körömmel megélezzük.
Az egészet keretbe lehet tenni. Vagy párnának is el tudom képzelni. Faliképnek.

Felrakom  a képnek a varrási rajzát, hátha valaki használni tudja.
A kis darabokat színt színre fordítva varrjuk!
A. összevarrom a törzset(2.) a szomszédokkal(1., 3.)
B. összevarrom a lombot(5.) a szomszédaival(4., 6.)
C. összevarrom az A. és B. pontot.
aki pedig nem érti, az varrja össze ahogy akarja:)



idei adventi naptárunk

2013. november 25., hétfő

Vásár

Hétvégén adventi vásárokba vittem a portékáimat. Két három hetes készülődést előzött meg a program. Készítettem, neszesszereket, táskákat, vittem fajátékokat (régi, családunk vállalkozása kapcsán a  maradék termékek), waldorf babákat, karácsonyfadíszeket, zsepitartókat, kifordíthatós táskákat. Köszönöm a vásárlást, az érdeklődéseket a termékeim felé! A maradékot lassacskán feltöltöm. A facebook oldalon és a Meskán is elérhetőek lesznek a mai naptól kezdve délután.


2013. november 17., vasárnap

Ősz

Kissé fáziskésésben vagyok néha. Van, aki nyáron már az őszi és téli kollekciót tervezi. Én abszolút ötletszerűen cselekszem. Nyáron nem tudom elővenni a textilbőrt, csak a nyári könnyű vidám anyagokat. November volt az a hónap, mikor ismét belelendültem, és a fekete, barna színeket és anyagokat is elővettem. De azt is csak vidáman, színesen:)
Mostanában lázasan készülök életem első vásárjaira. Mit és mennyit vigyek? Vásárlók fejével gondolkodni, mi lesz kelendő? Mi nem? Ez a jövő kérdese lesz, reménykedem a pozitív végeredményben!


Ahova várlak benneteket:
Néprajzi Múzeum, Adventi vásár NOV.22-24. péntek-vasárnap
Kispesti Waldorf suli NOV.23 szombat
Csillagösvény Waldorf suli DEC.7.szombat

2013. szeptember 30., hétfő

Őszi tanévkezdés


Nyáron drapp színekben éltem ki magam, ahogy közeledett a szeptember egyre többen kértek kis hátizsákot, ezzel egy időben az erősebb színek is visszatértek. Sok új minta alakult ki, vásárlói kérésekre 4-5 féle is készült nemrég. 
Kicsit változtattam a blogom külsején is nem olyan régen. Leginkább ezt a címet adom meg, mert itt van összegyűjtve minden információ, ezért honlap stílust kapott. Felül fülekkel, átláthatóbb menüpontokkal.

2013. szeptember 9., hétfő

Nyár volt

A július így telt képekben:) Tulajdonképpen vártuk az augusztusi pihenő időszakot, de előtte még a kedves vásárlók  nyári táskáin dolgoztam. Gyorsan kellett, mert mindenki nyáron szerette volna hordani természetesen, így két-három hét alatt nagyüzemi módon ment a varrás. Volt is kalamajka, megcseréltem a külső belső színeket vagy 3-4 alkalommal, illetve a kis pötty nagy pötty, kék vagy piros alapon való csereberéje is talán két alkalommal is előfordult, téptem a hajam, gondolhatjátok. Persze ez  itthon készen, vagy kiszabva derült ki, menet közben.
Tulajdonképpen ezt a fazont is felvettem a repertoárba, hiszen szabásminta méretét nagyítva lehet bevásárláshoz is használni, kicsinyítve pedig szaladgálós nyári laza táskának használni. Van hosszúpántos, akkor keresztben is hordható.

2013. augusztus 1., csütörtök

Szülinap

Most már elmondhatom, hogy igazán komoly dolog lett ebből a hobbiból. Nem is hittem, csak sodródtam eleinte, aztán már tudatosabb lépésenként haladtam. A blogot akkor kezdtem, amikor megváltozott az életem azzal, hogy kisfiam született. És közben is változott sokat, mert született még egy fiam. És úgy ahogy volt, minden megváltozott még inkább, nagyon jó irányba. Végre elérkeztem egy olyan pontra az életemben, amiről már régóta álmodtam. Lépésről lépésre tanulgattam meg a varrási fortélyokat, a vevőkkel való beszélgetést, a boltocska létrehozását, a hobbiból munkává válás lépéseit, időbeosztást. És még sok teendő van előttem, még több tervem, remélem erőm is lesz elég:)
Ünnepeljünk együtt:)
 Köszönök mindent kedves vásárlóim, blogolvasóim:)
Judit



2013. július 29., hétfő

Sziasztok!




Pihenjetek sokat ma, folyadék, hűvös szoba, medencézés, csak este menjetek egy kis sétára
Mi itthon vagyunk, sokat medencézünk, bicajozunk, kertben vízipisztoly csatákat rendezünk A nyaralás kicsit nekünk még eltolódik, de azért jut idő szép helyeket felkeresni, illetve a anyukám kertjében nyaralunk. Nemrég voltunk az állatkertben, nagyon régen voltam ott, menjetek a fóka show tündéri, a kis újszülött állatok mellől nem lehet elmenni. A többi állatot kicsit azért sajnálom, nem mind érzi jól magát úgy látom
A Dagály strand igazán szuper, árnyékolószerűség a gyerekpancsoló fölött, szerdánként kedvezőbb árak vannak. A büfé nagyon drága, vinni kell ennivalót.
Varrás: Közben bevásároltam néhány csodaszép anyagot, készülök az augusztusi elvihető táska tervezésekkel, fejben már párat kitaláltam.
....és hogy azért a kánikulában is legyen valami jó....
.Ma és holnap kedvezményesen lehet a az elvihetőkból rendelni, vásárolni Délután 4-5 fele töltök fel pár dolgot bele






-10 %

2013. június 10., hétfő

Hírek!
Az évek folyamán több alkalommal kérdeztétek, hogy lehet-e falvédőt rendelni
Most lehet:)
Üres a fal az ágy mellett?
Gyerkőc lábával tapicskolja a falat?
A nyáron egyet vagy kettőt nagyon szívesen elkészítek. Mindkettő Július végére lenne készen.
Ha szeretnétek tőlem egy kedves színes falvédőt, takarót, bátran írjatok
Ár:
Mivel sok méretezési lehetőség van, ezért a legjobb talán, ha négyzetméter árat írok.
1 m2 =20.000-25.000 ft között, aprólékosságtól függően kalkulálok.

Ha valaki nagyon szeretne, de ilyen összegű falvédőre nincs lehetősége, akkor neki olyat ajánlanék, ami egy szép, kedves dekor-anyag falvédővé alakítása, ami lényegesebben olcsóbb lenne, 1m2 12.000 ft

Ha most rendeltek, az első 2 megrendelő 10% kedvezményt kap!

2013. május 29., szerda

Május

Ebben a hónapban látszik a tavaszi hatás, elkezdtek a táskák pasztell színekben is készülni. Nem nagyon jellemző rám és mégis egészen belejöttem, nagyon szívesen forgattam a gép alatt őke.


























2013. március 27., szerda

Március

Sziasztok!
Ebben a hónapban még több textilbőrrel kombinált táska született. Új anyagnak számít nálam, ismerkedem vele és tapasztalom, mit is lehet vele csinálni. Sok mindennel kombinálható, ezt szeretem benne.
Az időjárás nekem kedvezett, mert nem lehetett túl sokat csavarogni, pedig már nagyon vágyódom kifele egyre többször. Hétvégenként a hideg nem volt akadály, mentünk, kirándultunk, felfedeztünk új helyeket. Pl. az ismerd meg városod keretén belül, mindenféle járgányon utaztunk. Fogaskerekű, kisvasút, bkv összes, maradt pár amit ki kell próbálni, de azokat  majd jó időben:) Kedvelt helyeink: Koós Károly tér Wekerlén, Kopaszi gát, Budai hegyek (télen is).
Sokszor olvasgatom ezt az oldalt, hátha nektek is ad pár tippet.
http://kirandulababa.hu/

Judit

2013. február 19., kedd

Február

Sziasztok!
Régen írtam már, de vagyok és alkotok továbbra is:)
 Sűrű volt az elmúlt egy hónap mondhatjuk:) Jutott idő pihenésre is, utaztunk, kirándultunk. A gyerekekkel amikor csak lehet csavargunk, mert mint a szivacs szívják magukba az élményeket, és mindkét fiú tele van energiával. Egyébként otthon ülősek, nehezen lehet őket rávenni a kimozdulásra. Több változás is van. Tavalyi évben elkezdtem a a környezetbarát tisztítószereket használni, és szappant is megtanultam főzni. Idén pedig az étkezés lesz a hangsúlyos, sajnos több családtag is gyomorbajokkal küzd, így az a cél, hogy a finomlisztet és a cukrokat minimálisra csökkentsük. Rátaláltam a biozöldségekre is, közösségi biodoboz keretén belül szerveződik.
6 év után sikerült rávennem magam a mozgásra. Talán már nagyobbak a fiúk, annyira nem fáradok el, nincs éjszakai etetés már:)
Sajnos a téli náthás időszakot nem úsztuk meg, óvodai-közösségbe járásvelejárója az állandó náthás fiam. Dec. közepe óta náthás. Várjuk a tavaszt:)
üdv.
Judit