2010. március 6., szombat

Horgászós játék



Varrok mindenkinek szorgalmasan, de itthon alig van valami kreálmányom. Most javítanom kell az arányokon. Eszterda fotóalbumából csemegéztem egy ötletet, régen a papír-fa verzióval találkoztam, amit dobozban, társasjáték formájában lehetett kapni. De így, filcből, textilből azért mennyire más!
Én is belekezdtem, először a színeket választottam ki, majd egy papírra rajzoltam egy dagi halat, majd elkészült 3D-ben:) Kb 10 cm-esek.
Apró függönykarika a szája, gyöngy a szeme, ezt profibban is lehetne, szarvasmici biztos bólogat majd:))) A karika száj azért kell majd, mert idővel a mágneses bot kampós bottá alakul át, próbára téve a gyerek képességeit:D
A tó egy középkék kord, jó nagy 70 cm átmérőjű. Ezt ma körbeszegem és kis füleket rakok rá, amiben a zsineg fut majd, az húzza össze bugyorrá.
Horgászbot: a képen látható egy elrettentő példa:))) mivel Boti már annnnyyira szeretett volna játszani vele, ezért egy 30 másodperces megoldással felkötöttem egy fakanálra, a mágnes az a gyenge pont. Beleraktam egy vékony nejlonba és úgy kötöttem fel. A végső megoldást majd megmutatom. Van ragasztópisztolyom, azzal akarom majd felerősíteni a mágnesre a zsinórt, de ez most csak elméleti megoldás, meglátjuk....
Kipróbálta Boti és sikerélmény volt:)

Amúgy jól vagyok, második harmadba léptem, energiám visszatért, növesztem a hasam rendesen, vennem kellett már egy bazi nagy melltartót is:D

4 megjegyzés:

Barbi írta...

Szuper játék! Köszi az ötletet, én is elkészítem (amint beszereztem pár mágnest)! :)

Feszter írta...

Nagyon tetszenek a halak, lehet, hogy megpróbálom én is ;)
(az apró betűs miatt gratulálok, nekem van addig még majdnem 2 hét ;) nagyon várom!)

Anzsi írta...

Hű de klassz lett!
El is hiszem, hogy tetszik Botinak!

és nagyon örülök, hogy jól vagy!!!! :) ;)

Unknown írta...

De jó, ilyet már én is régóta tervezek készíteni :)