2010. június 19., szombat

Életem

Fércjutkánál láttam, hogy új hobbit keres:D Én is így voltam, hogy a varrás már szinte munkává vált, így ki kellett valamit találni:D Horgolásba kezdtem, neten nézegettem ill. egy ismerősöm tanítgatott az alapokra. Belekezdtem egy babatakaróba, itt tartok, semmi extra, végig 2 ráhajtásos pálcákkal horgoltam. Fonalra várok és akkor folytatom, de akkor már valami más mintával. Ez sem egy nagy hír, csak esetleg kezdő horgolóknak mutatom, hogy hajrá kezdjenek bele nyugodtan.

Megint több dolog készült az elmúlt pár hétben. Lélekben készülök arra, hogy egyszer egy babatakaróba kezdjek. Nagyon nehezen állok neki. Vagy egy falvédő is jól jönne, igazából az jobb is lenne, mert a takarót Boti mindig lerúgja, a falat meg védeni kellene, mert mielőtt elalszik a talpaival simogatja a falat:D Valahogy a nagy méretű dolgoktól tartok, forgatni a gép alatt, elcsúszik, elmászik.
Magyarindával leveleztem réges-régen, amikor is nagyon gyanúsak voltak a képek amik a blogjában vannak. A környék ismerős volt. Hoppá itt lakik a közelünkben:)))
Konkrétan a házunk mögötti házban:) Nosza írtam is, hogy hahó, akár integethetünk is egymásnak:) Kiderült, hogy egy oviba, egy csoportba fognak járni gyerkőceink:) Aztán többször találkoztunk és nagyon örülök, hogy megismerhettem egy nagyon kedves, egyforma hobbit űző szintén kisgyerekes anyukával, akivel már barátság alakult ki. Egymást segítjük, szakmailag és lelkileg is.
Megállapítottuk, hogy sokat varrunk, de itthon üres a lakás, gondolom ez másnál is így van:)
Ezért aztán a falvédőt együtt nyögjük majd ki, Kata is arra vágyik. Így egy kicsit egymást hajtjuk, ezt a történetet azért írtam le, hogy TÉNYLEG EL IS KÉSZÜLJÖN, dokumentálva legyen, nehogy elmismásoljuk:D

Kislánynak fedlapos táska:)
Hú ez izgi munka volt. Megrendelőm félve kérdezte, mikor kerül sorra. Én nézem a papíromat, hát még pár hét, a következő soraiban pedig kiderült, hogy a 40.hétben lévő kismama. Hoppá, papírt eldob, anyagokat gyorsan elő, kértem maradjon online, és "gyorsan"nekiálltunk:) Hamar kialakult a minta, 2 nap alatt készen is lett, és személyesen jött el érte:D
Aztán megszületett a baba:)
Piroseperrel csereberéltem, egy gyönyörű, a konyhámba illő különleges képpel lepett meg:) Nagyon köszönöm!!!:) Olyan különleges és egyedi dolgokat készít! Nézettek be hozzá.
Sünis család:) Még csak egy gyerkőc van, de hármat szeretnének:)
Ezt a zöldikét egy ikeás pelenkázóért varrtam:)

Na meglepő módon sokat írtam, nem is jártatom a szám tovább, mazsolázzatok:)





6 megjegyzés:

Piroseper írta...

Itt is nagyon köszönöm a neszit!!! :) Annyira szép! Imádom, és már használatba is vettem. :)
A táskák pedig gyönyörűek, a barnás-virágos és a sünis tetszik a legjobban. :)

Viki írta...

Annyira gyönyörű dolgokat készítettél ismét!!!:) Öröm nézegetni!

SDAnita írta...

Azt hiszem a sünis táska a kedvencem, talán a hozzá fűzött komment miatt.... :-)))) A többi is meseszép !

Kata írta...

Mind mesés!!!!!!

Judit írta...

Köszönöm:)

magyarinda írta...

:) na most aztán nincs kibúvó :)
(plusz meghatódtam)