2011. augusztus 24., szerda

Első szülinap


ezekben a formákban dermesztettem meg a joghurtos cuccot, könnyű szeletelni, faragni.

Variáltam összevissza, míg ilyen lett végül. Boti tette rá a drazsékat (sokat dolgozott, mi?:)))
Csanád ma egy éves lett. Emlékszem tavaly ilyenkor mennyi kedvességet írtatok, teljesen meghatódtam.
Egészen más most ünnepelni, hogy van egy nagyobb tesó is. Tulajdonképpen Boti magáénak érezte az egész készülődést, ünneplést.
Segített sütni(anya tedd rá ezt is, azt is, jaj milyen jó, nem nyúlok hozzá, csináld anya te, nem akarom, hogy olyan legyen a kezem, apaaaaa van már kereke is!!! stb)
Segített díszíteni a lakást(anya te ragasszad, majd én rajzolok addig meg vágok mást).
Csanád kapott ajándékaival remekül eljátszott Boti (titkolta a meglepetést, ez új)
Tulajdonképpen, mintha neki lett volna szülinapja:))))
Tegnap kerestem a neten vonatos tortákat. Tulajdonképpen első körben nem terveztem semmi extrát, mert Cs. még nem eszik semmit (nem hajlandó, csak szopik) Boti meg nem szereti a totrákat. De mivel be vagyunk kissé zárva a lakásba a meleg miatt, gondoltam valamivel elszórakozunk, lesz amilyen lesz.
Csináltam egy 8 tojásos piskótát. Felmelegítettem egy lábosban: 3 doboz epres joghurtot, 4 kanál cukrot és egy cs.zselatinport. Addig kevertem meg melegítettem, amíg a zselatingömbök fel nem olvadtak. Ezt beleöntöttem 3 deci felvert tejszínhabba, elkevertem, lehűtöttem különböző formákban, szépen meg fog dermedni! (mélyhűtővel rásegítettem).
Formákból kiszedtem a masszát, elég masszív lett, lehetett vágni mint a párizsit. Egy kis szobrászkodás után már lehetett is díszíteni. Nagy élmény volt:)))
Tálaláskor raktam a kistányérokba tejszínhabot és őszibarackot, mert elég száraz a torta maga.
Na, kedvet kapott valaki elkészíteni?:) Marha egyszerű!!

12 megjegyzés:

Fércművek írta...

Komolyan eltelt egy év??? El sem hiszem. Gratulálok az ünnepeltnek és a torta nagyon jó lett. :)

Labidiga írta...

Gratula a már nem is olyan kismanónak! A torta nagyon édi!
:)

Pixie Pie írta...

Hát ez tündéri lett! :) Szuper ötlet a túrórudis kémény, meg a banánkarikás kerekek is. Isten éltesse a picurkádat!

Ledorka írta...

Mindőtöknek gratulálok! :) Remek a torta, édes az ünnepelt. :))

Susu írta...

Nagyon boldog születésnapot Csanádnak! :)

Családanyu Viki írta...

Nagyon boldog születésnapot kivánok Csanádnak én is!!!
Csodás lett a torta, nagyon ügyes vagy (ebben is) ;)

Julcsi írta...

Isten éltessen ezt a remek kis fickót! És benneteket is, persze!:)

Viki írta...

Boldog szülinapot Csanádnak!:) Nem semmi ez a torta! Még jó, hogy nem akartál semmi extrát!;-)
Boti nagyon aranyos lehetett a készülődéskor!:)

bruercsi írta...

Drága Juditkám!
Isten éltessen mindannyitokat!!
Már eltelt 1 év? Hisz nem rég mentem hozzátok a kordokért és te nagy pocakkal araszoltál...! :))
Hogy öregszenek ezek a gyerekek!! :)

Judit írta...

Köszi lányok, Pixi, különösen:))))
Erika: ú, nagy has a melegben, emlékszem!!!!!!!

Névtelen írta...

Gratulálunk mi is! :)
Bocs, hogy névtelenül...
(a Zsófis meitai boldog használói)

Kata írta...

Egy kicsit megkésve is, de annál nagyobb szeretettel kívánok boldog első születésnapot Csanádnak :)))
Nagyon szuper és ötletes lett a torta!!!