2012. január 13., péntek

Rántott hús

Több helyen láttam már, hogy sütőben sütik a húst, amit én amúgy bő olajban szoktam serpenyőben, illata/szaga két egész nap érződik az ebéd után még. Nem hittem el, hogy az ugyan olyan lesz. Gondoltam merész leszek, és vagy lesz ebéd vagy nem. Lett. Semmi különöset nem csináltam, hagyományos módon bepaníroztam. A sütés előtt nagyon kicsit megspicceltem olajjal. 200 fokon 35-40 perc alatt készen lett. Nem volt olaj szag utána. Ezentúl csak így lesz. (Mellékhatás: mivel nem szívja meg magát olajjal, nem lesz nehéz kaja, több husi szalad le a gyomorba!)


11 megjegyzés:

zazálea írta...

ez de jó!

bruercsi írta...

Én is évek óta így sütöm. Van egy dietetikus barátném, az mondta, hogy a legtöbb húsnak van annyi zsírja, ami kisül a húsból, hogy attól pont szuper lesz így is. Sőt a mirelit rántott husikat is nyugodtan lehet így sütni még, ha nincs is feltüntetve a csomagoláson, mert azok már eleve elő vannak sütve. Rántott májat is 2 éve már csak mirelitben veszek és lazán mikróban melegítem fel kb. 10 perc alatt, tök jó ropogós lesz a bunda és a máj pedig puha. (Sütöttél már rántott májat serpenyőben, olajban? Lehet utána végig takarítani az egész konyhát, annyit durrog...)

Judit írta...

Rita: és még finom is, azt kifelejtettem.
Erika: imádom a rántott májat, és fröcsög bizony!! az lesz a következő, ezen a módon.

BCili írta...

A fasírt pogácsákat sütjük, egy pici olaj kell alá és néha meglocsolni, így finomabb mintha egybe fasít lenne és egyszerűbb mintha olajban sütném. Ki fogom próbálni a rántott husival is :)

töpszlívi írta...

Én sosem szerettem a rántott húst sütni, mert tarok a forró olajtól. :(( Pedig a picike szereti. Ezt ki fogom próbálni, jó ötlet. :)))))))

bruercsi írta...

Ja a fasirt, igen. A fasírtot én szilikon muffin formákban sütöm. Kigolyózom, zs.morzsába forgatom , belepottyantom a formába, be a sütőbe és tádám, lehet menni mást csinálni, mert ez már el lesz magában... :)

zazálea írta...

óh, de remek ötletek,csajok! :)

Judit írta...

Ez a fasírt is szuper....a szilikon forma nem rákkeltő vagy mittudomén??( úgy értem a magas hőfokon nem válik ki mérgező anyag?)...manapság sosem tudni most a mellekről jutott eszembe:))))

ManóMérce írta...

Én is éve óta így sütöm, szerintem sokkal "szaftosabb" is marad a hús. Még anyukám szerint is az enyém a legfinomabb:) a családban. És nem kell a serpenyő mellett állni, forgatni, kiszedni, betenni...

pavlikata írta...

Ezt a módszert már több helyen olvastam, de sosem mertem kipróbálni élesben, hátha nem lesz aznap ebéd.:) De Téged Judit szavahihető embernek tartlak :, így bele mertem vágni, ma ebédre így sütöttem a rántott csirkecombot, és nagyon jó lett!!! Ezentúl mi is csak így csináljuk! Köszi, Judit! :)

Judit írta...

Kata, de jó!!!:)))) hogy akkor Nálatok is sikerült, hogy ezt mért nem mertük előbb, igaz?